Oktató robotcellák

Oktató Robotcellák

Az oktató robotcelláinkat kifejezetten az oktatási intézményeknek és azon vállalatok számára fejlesztettük ki, ahol robotot szeretnének alkalmazni illetve, ahol már több robotot alkalmaznak.

Elsősorban azon cégek számára előnyös beruházás az oktató robotcella, akik saját csapatukat, például a karbantartókat szeretnék belsőleg saját maguk képezni. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a cégek hatékonyan végezzék a munkatársak szakmai képzését a robotcellák kezelése, programozása és karbantartása területén, miközben az oktatási intézmények a jövő mérnökeit képező eszközöket használhatják.

Az oktatási intézmények számára, ahol robottechnikát tanítanak, ott pedig elengedhetetlen, hogy oktató robotcellákat alkalmazzanak.

Az oktató robotcellák nagy fokú biztonság mellett, rugalmas alkalmazási megoldások megvalósítását, tesztelését, programozásának tanulását teszik lehetővé.

A cellák alapkonfigurációja lecsupaszított, de igény szerint bővíthetőek különböző oktatási csomagokkal, amelyek segítségével a képzések gyakorlati és interaktív módon végezhetők el. Lehetőség van például munkahengerek, pályák, lefúvatók és egyéb eszközök integrálására, amelyekkel a képzések még szemléletesebbé és hatékonyabbá válnak. Emellett oktatási anyagokat is biztosítunk, és vállaljuk a helyszíni képzések lebonyolítását is.

Forduljon hozzánk bizalommal, ha szeretne többet megtudni az oktató robotcelláinkról, vagy érdekli a belső képzések szervezése. Segítünk kialakítani a tökéletes oktatási környezetet, amely pontosan illeszkedik a cég vagy intézmény igényeihez.

Fanuc robotcella